Szeniczei Bárány György élete és munkássága Tolna városa – főként Sztárai Mihály tevékenysége kapcsán – már a XVI. század közepén jelentős központja volt Magyarországon a reformációnak, mégis csak a XVIII. század elején alakult ki a tolnai evangélikus egyházmegye, többnyire a német bevándorlás nyomán. Történetét megalapítója, Szeniczei Bárány György írta meg, aki szerint a korábbi evangélikus közösségeknek az ő itteni működésének kezdetén már nyoma sem volt. A régi lutheránus gyülekezetek vagy átpártoltak Kálvinhoz vagy átmenekültek a török hódoltságba. Bárány György, miután 1718-ban az ország nyugati feléből Gyönkre került, majd néhány év alatt Györkönyben és Sárszentlőrincen új gyülekezeteket alapított, megteremtette a tolnai egyházmegye alapjait, amelynek azután első esperese lett. Mielőtt azonban a Tolna megyébe kerülésének kalandos történetébe fognánk, lássuk előbb addigi élettörténetét.
Bárány György nemesi előnevét a Nyitra vármegyei Szenicen élő elődeitől kapta. Ő maga a Sopron megyei Beleden született 1682-ben. Iskoláit Győrben, Pozsonyban, Eperjesen és Halléban végezte. Halléban adta ki 1711-ben első jelentős, a gyermeknevelésről szóló munkáját, itt avatták lelkésszé is. Hazatérése után régi győri iskolájában tanárként és segédlelkészként működött. Innen került el 1713-ban Nagyvázsonyba papnak. Néhány évi szolgálat után itt következett be életének legnagyobb fordulata. Ő maga így írt erről: „Isteni küldetésnek tekintettem, hogy a tolnai híveket összetartani elmenjek.” Ennek előzménye egy korábbi meghatározó élménye volt.

Még külföldi tanulmányaihoz gyűjtött adományokat, amikor egyszer egy bizonyos báró Petróczy Istvánnéhoz jutott el, akinek férje törökországi száműzetésben Thököly mellett halt meg. Ennek előtte Thököly hiába hívott magukhoz protestáns lelkészt, hogy lelki gondozójuk legyen, egy sem vállalkozott erre. Ezen felháborodva Petróczyné megfogadta, hogy semmiféle akadémiát többé támogatni nem fog, „mivel tapasztalná, hogy egy Deák sem tanulna valóságosan Istenért, hanem csak a könnyű életért.” Bárány György „Ezen megszégyenülvén, azontúl Isten előtt fogadást tett, hogy ha szinte Tatár országba esnék hivatala, mégis elmenne, ha mindjárt nagy nyomoruságára fogna is szolgálni. És ez a fogadás hajtotta őtet Tolnába.” – írja az esetről fia, Bárány János. Már Nagyvázsonyban volt lelkész, amikor sürgős hívásra Péterváradra igyekezett, hogy ott egy sebesült főtisztet meggyóntasson. (Pétervárad ma Újvidék városrésze. 1716. augusztus 5-én itt aratott nagy győzelmet Savoyai Jenő a törökök felett.) Bárány korábbi fogadásának eleget téve indult el a hosszú útra. Útközben találkozott össze a gyönki lutheránusok kis csoportjával, akiknek megtetszett a pap, és mindenáron őt akarták a korábban menesztett lelkipásztoruk helyére megnyerni. Bárány György, később visszatérve, be is jelentette a vázsonyiaknak, hogy elmegy, de azok nem vették szándékát komolyan. Amikor megjelentek érte a gyönkiek, mindenféle módon marasztalni akarták papjukat, ő azonban – tartva magát ígéretéhez – éjnek idején titokban elszökött új híveivel Vázsonyból Gyönkre. Hogy meg ne akadályozzák ebben, feleségét, gyermekeit és minden holmiját hátrahagyta. Családját csak fél év múlva engedték utána. Mindez 1718-ban történt.
Egy év múlva, 1719 tavaszán Szeniczei Bárány György már a györkönyi gyülekezetet szervezte, és elkezdte annak anyakönyvét vezetni, ahová „A’Meg kereszteltettek, Hiteztettek [házasságot kötöttek] és Meg hóltak feljegyeztettek”. Három évig maradt Györkönyben, ahol magyar és német ajkú híveket kellett egy közösséggé szerveznie. Nehéz dolga volt. Mind a magyarok, mind a németek külön paplakot és imaházat építettek maguknak, csak a lelkészük volt közös. A két nemzetiség azonban nehezen fért meg egymás mellett. Valószínűleg ez az oka annak, hogy 1722-ben –. Schmidt János szerint – „Bárány György személyesen elkérte Mercy Claudius gróftól lőrinci pusztáját, s 8 magyar családdal elhagyva Györkönyt, ott alapította meg a mai sárszentlőrinci gyülekezetet.”

Bárány György ezt követően három év kivételével, amit Dörgicsén töltött el, haláláig Sárszentlőrincen szolgált. Elhunytakor, 1757. július 1-jén fia, az akkor már püspök Bárány János egy 82 versszakos költeményt írt, amelyben végigköveti apja életét és lelkészi pályafutását, kiemelve erényeit. Méltán teszi ezt, hiszen már a kortársak is felfigyeltek tehetségére, lelkészi kvalitásaira. Ennek köszönhető, hogy még mint györkönyi papot éri a kitüntetés 1720-ban, hogy a tolnai Contubernium [egyházmegye] esperesévé nevezik ki. 1722-ben a Györkönyben egyházlátogatást végző katolikus bizottság latinul írt jegyzőkönyvében a „circumspectus” és a „providus” jelzővel illeti, azaz körültekintő és gondos lelkésznek tartja. Míg ugyanebben az időben másutt elüldözik a protestáns lelkipásztorokat, kiváltképpen a reformátusokat, Bárány Györgyöt nem bántják, sőt a györkönyi lutheránus papról a legnagyobb elismeréssel beszélnek a katolikus klérus tagjai is.

Bárány György írásaival is hozzájárult ehhez a megbecsüléshez. Már említett 1711-es munkája ahhoz nyújt útmutatást, hogyan kell az ifjúságot istenfélő, erkölcsös hazafivá nevelni. 1733-ban újabb neveléstani műve jelenik meg „Panoplia catholica, az-az Lelki Fegyverház minden kereszténynek kiváltkép az Oskolában járó Gyermekeknek idvességes fel-fegyverkeztetésekre”. Lefordítja 1740-ben az Augustana confessiot, az Ágostai hitvallást, valamint 1754-ben egyik barátjával közösen az Újtestamentumot. Továbbá megírja latin nyelven a tolna-baranya-somogyi esperesség történetét 1715-1742-ig. Példás keresztyén családi életével követendő mintát adott híveinek. Varga Annával 1713-ban Győrben kötött házasságából 12 gyermeke született: öt fiú és hét leány. Két lányuk györkönyi éveik során jött a világra. Egy fiú- és két leánygyermeküket még kiskorukban elveszítették. A családból többen is Bárány György hivatását követték. Az elsőszülött fiú, az esperessé majd püspökké választott János Felpécen volt lelkész. István fiuk kistormási majd varsádi lelkész lett, akit szintén esperessé majd főesperessé választottak. Bárány Jánosnak ugyancsak János fia bátaapáti, annak bátyja, Pál varsádi lelkész volt.

Kiemelkedő egyházszervező tevékenysége és jelentős teológiai munkássága okán Szeniczei Bárány Györgyben ma a magyar evangélikus egyháztörténet egyik nagy alakját tisztelhetjük.